16 éves vagyok több csajjal is voltam már és az utolsó pár már nem volt annyira jó amikor elélvezek már erzem azt mint az elsőknél.És haverom azt mondta kiégtem (kiégés: Már nem annyira jó a sex) ezt mondta és ilyen van-e
Kedves Bence!
Érdekes a megfogalmazásod – „több csajjal” -, mert ebből nem tudhatom meg, pontosan hányan is lehettek: 3? 8? 15? 25? Minden esetre ebből azt látom, hogy nem feltétlenül a minőségi együttlétekre és partnerekre, hanem a mennyiségre helyezted eddig a hangsúlyt. Amennyiben a kiégést úgy fogalmazzuk meg, hogy nem feltétlenül érzelmi oldalról, hanem csupán fizikai kielégülés céljából kereseted eddig a szexet, akkor kimondhatjuk: igen a lelked jelez, hogy valami nem egészen úgy, mint ahogy érdemes. Félre ne értsd, attól, hogy valaki egyéjszakás kalandokba bonyolódik még nem ég ki. A lényeg viszont az lenne, hogy olyan partnert találj, akire nem csak szexualitás miatt tudsz rá/felnézni, hanem esetleg párkapcsolati szempontból is megfelelő lenne. A megfelelő partner melletti érzelmi kielégülés a fizikai kielégülés mellett adja majd az igazán komplex és megfelelő élményt. A szex ne csupán a kielégülés eszköze legyen, hanem szereteted/szerelmed kifejeződése a partnered felé. Az érzelmektől nem leszel kevésbé férfias, ez nem csupán egy lányos téveszme, a jó szexhez bizony érzelmek is kellenek. Te sem vagy gép és ez így van rendjén. Remélem, mielőbb megtalálod a párodat, akivel átélheted majd az igazi testi-lelki kielégülést.